
Minden eddigi riport alanynál nehezebben sikerült összehozni a találkát Krucsó Zolival. Persze ez nem a köztünk lévő pár száz kilométer miatt történt.
Zoli,a mai kisvállalkozók életét éli,küzd a fennmaradásért a családjáért. Hajnalban kel, legtöbbször késő este ér haza és az már szerencse ha ekkor még nem kell valamit javítani.
Annyi segítségem azért volt,hogy az Off-road Show rendezésekor,egy előzőleg tett felelőtlen meghívásnak engedve,Zoliéknál szállásoltuk el magunkat. Ekkor ismertem meg jobban a családját,Sünit a feleségét,és a két apróságot,Timit és Tamót. Megtapasztaltam a vállalkozásuk által diktált feszített tempót.
Hogyan is sikerül mind e mellett off-roadozni,sőt egyenesen berobbanni a semmiből az élmenők közé,na erről szól a velük készült riport.
Magától adódik az első kérdésem. Hogy kerültél kapcsolatba az off-roaddal,ezen belül is a 4x4 triálozással?
Zsom Lajosról tudtam hogy nagyon rég óta terepjárózik. Nagyon sokszor beszélgettünk a versenyekről az autó építéséről. Az autók és a motorok mindig is érdekeltek.
Aztán amikor Finnországba készült az akkori új autójával,egyre töbször terelődött ebbe az irányba a beszélgetésünk. Többször hívott bennünk,menjünk nézzünk meg egy versenyt.
Igy is történt. Több versenyen voltunk mint nézők. Egyre jobban vonzott a közeg amelyben igazán ki tudtam kapcsolódni a hétvégéken.
Aztán ősszel egyik beszélgetésünkkor,biztos látta hogy már megfertőződtem.
Nem veszed meg az autómat?- tette fel a kérdést.
Én egy kategóriával feljebb megyek jövőre. Építem az új autót.- mondta.
Nem sokat gondolkodtam. Megegyeztünk.
2007 márciusban, szólt a Lajos hogy indul a bajnokság. Majd közölte hogy be vagyunk nevezve,mert nem azért adta el az autót hogy a garázsban álljon.
Sóskúton debütáltunk,navigátorommal Aranyi Petivel,aki az unokatestvérem.

Nem véletlen az ismeretség,hisz közel is laksz a Lajoshoz,ugye?
Igen,úgy másfél kilométerre. Földúton.
Csömörön,egy majdnem kész többszintes családi házban. Csendes,inkább falusi mint fővárosi környezetben. Ami egyben a vállalkozásom telephelye is.
Gépi földmunka végzésével foglalkozom. Igy az udvar tele van mindenféle ásó markoló gépekkel a hozzájuk tartozó eszközökkel és természetesen a szállító autókkal.
Bemutatnád olvasóinknak a családod?
Sünivel,feleségemmel hat éve vagyunk együtt. Mint a fiatalok többsége Mi is az anyós egyik szobájában kezdtük közös életünk. Aztán megszületett Tímea,ki már négy éves és egyre nagyobb térre volt szükségünk.
Nagy fába vágva a fejszénket építkezésbe kezdtünk.
Első lépésként megvásároltuk a szomszéd telket. Családi kalákában belevágtunk.
Persze nem volt egyszerű pénzt keresni is,meg ott lenni az építkezésen is,mert mindenhol szükség lett volna rám.
Igy nem oly gyorsan,de nagyon takarékosan,rengeteg dolgot magunk csinálva végül is olyan állapotba sikerült hoznunk hogy be tudtunk költözni.
Épp jókor,hiszen már útba volt a következő csöppség Tamara. Ki már elmúlt másfél éves. Ebből látom hogy a külső pucolás milyen hosszadalmas meló. Lehet ha elkészül sem bontom le az állványt a ház körül. Annyira megszoktam már.
Timit ismerik a versenyző társak. Őt ha lehet visszük magunkkal. Aztán hétfőn Ő a mesélő az oviban.
Szüleim is sokszor vannak velünk,és ez nem a gyerekmegőrzés miatt van így. Nagyon szeretik a versenyeket. Azt mondják olyan a hangulata mintha egy nagy család lennénk. Persze ebben benne van hogy néha indulatoskodunk,máskor meg nagy bulikat csapunk.

Veletek ellentétben a versenyautód nem mai gyerek!
1964-es.
Külsőleg egy GAZ 69-es.Bár a felirata szerint -10 % Mercedes – azért ennél több van benne. Ismerve a Királyt ez természetes is.
Az alváz eredeti,hisz nem lehet rajta a modified kategóriában változtatni. A karosszéria is,bár azért a szabályzat engedélyezte könnyítések miatt kicsit másként néz ki.
Motorja a nyomatékosság miatt,egy 1.9 TDI Volkswagen.
Váltója Merci Sprinter ötfokozatú kézi.
Hídjai és terepváltója Mercedes G. A gyári zárakkal.
Bukókeret,négypontos öv,két ülés és áramtalanító. Ezeken kívül minden mellőzve, az amúgy sem kis súly miatt.

Nem éppen hosszú,de nagyon eredményes pályafutás áll mögötted. Hogyan is alakult a két szezon zárása?
Az első évünkben,2007-ben, a kezdeti lépések megtétele után - persze nem kevés gyakorlás útján - már kezdtük kiereszteni karmainkat. Így sikerült az év végén megkapaszkodni a dobogó második fokán.
Ennél csak jobbak lehetünk. Jelentettük ki az idei év elején. Ezzel a lendülettel vágtunk neki az évnek.
Igaz nagy küzdelemben,de három pontos előnnyel sikerült bajnokként befejezni
Hazai sikereid mellett,idén kilátogattál nemzetközi vizekre?
Tavalyi kategória második helyemmel kvalifikációt szereztem az Európa Bajnokságra.
Sokat agyaltam hogy induljak ne induljak. Végül az indulás mellett döntöttem.
Július utolsó hétvégéjén Gerjstadtban,Norvégiában került megrendezésre az idei EB.
A hosszú utazás,a több órás kompozás eléggé megviselt,nem csak engem hanem a csapat nagy részét. De amikor megérkeztünk, a felszökő adrenalin minden fáradtságot feledtetett. Ettől kezdve csak a verseny sikeres teljesítése volt a cél.
A számunkra szokatlan,erdei földdel,sáros foltokkal szabdalt sziklás talaj. A hol sűrűbb hol ritkább fenyő erdő igazán feladta a leckét.
Számítottunk erre,hisz a hazai bajnokság is ennek figyelembe vételével volt felépítve. Az EB előtti versenyen a Sóskúti sziklákat próbáltuk meghódítani,míg előtte két héttel a Tilajon szoktuk a fák közti autózást. Épp ezért gondolom azt hogy az eredmény amit odakinn elértünk,nagyban köszönhető az itthoni szervezők szakmai felkészültségének.
Jómagam a terveim szerinti eredménnyel zártam a versenyt. Szombaton nagyon örültünk a hatodik helyünknek. Sajnos vasárnap ezt megtartanunk nem sikerült.
Végül a tizedik helyen végeztünk. Viszont rengeteget láttunk tapasztaltunk,amit a későbbiekben hasznosítani tudunk.
Gratulálok szép sikereidhez. Végül kérlek beszélj kicsit a jövőről,a terveidről!
Jövőre még biztosan marad az autó és a kategória is. Szeretném megvédeni bajnoki címemet. Utána valószínűleg más kategóriában, keresem a kihívást,teret engedve másoknak is a modifiedben történő bizonyításra. Vagy esetleg maradok,de akkor mindenképp egy másik autót építek.
Szeretnék az ideihez hasonlóan részt venni a Német EB-n,egy nagyobb csapattal.
Egyúttal köszönöm a lehetőséget és nagyon örülök hogy Én is bemutatkozhatom a honlapon.
Én köszönöm.





