Ötödik bajnokságának kezdetét hozta el a március utolsó hétvége a hazai 4x4 Triálos mezőnynek.
Már hetekkel előbb kezdett igazán nyüzsögni a csapat. Sokan csak ekkor ébredtek rá, mily kevés volt a szünet, hisz a legfontosabb dolog,a versenyautó hiányzott a részvételhez.
Csütörtök reggel, a pályaépítő brigád megkezdte a szekciók kijelölését. Nem is gondolnánk milyen komoly feladat ez, mindig a versenyzők felkészültségének figyelembe vételével megtervezni és kitűzni a pályákat úgy, hogy mindenkinek legyen ideje ráhangolódni a versenyzésre, a kezdőknek legyen ideje tanulni a technikáját, de emellett legyen megfelelő kihívás is minden versenyzőnek.
Szombaton reggel a nevezéssel, gépátvétellel kezdődött az. A szabályzat több ponton változott. Persze ez többségében nem csak az idei változások miatt, inkább abból adódóan, hogy hivatalos fordítását készíttette el a Rendezői közösség az eredeti német változatnak.
Amig szépek és „egyben” vannak az autók, addig kell fotózni a gépkönyvhöz, ebben nagy segítségünkre volt a bajnokság hivatalos fotós párosa, Brava és Atomic.
Eligazítás. Most kicsit hosszabbra nyúlott,a sok-sok átbeszélésre érdemes változás miatt, de így mindenki még egyszer hallhatta,s talán meg is jegyezte a módosulásokat.
Pontban tíz órakor megnyitottak a délelőtti szekciók, ezzel ténylegesen is elkezdődtek a 2008-as év bajnoki küzdelmei. 33 nevező páros rekord, hisz még soha ennyi autó nem indult a 4x4 Triál történetében, a nyitó fordulón. 
Igazi lámpalázas, izgulós délelőtt volt a szombati. Több versenyzőnek komolyan meg kellett küzdenie remegő kezével, hogy az ellenőrző lapot aláírja az első pályák teljesítése után.
Csepregi Gyuri hamar felavatta az újdonsült navigátorát, nem tudva megfékezni a fehér suzukiban büszkélkedő ménest, egy ártatlan szituációban oldalra dobta a gépet. Fábián Tibi mellé felesége Bea ült be navigálni. Tavalyi navigátora Balog Attila az idén sofőrként debütált egy Gaz kormánya mögött. Neki inkább a hatásos fékekkel gyűlt meg a baja, amikor egy meredek lejáróban blokkoltak az első kerekek, ezzel segítve a hátulját az előzésben, majd a tetőn landolásban.
Füzesrétiék új dizájnnal jelentek meg és egyből két kategóriában próbálkoznak.
Zsom Lali is „csak” navigátort újított.
Az újonc párosok lelkesedése határtalan, bátorságuk sokszoros bő gázadásban mutatkozott meg amellyel egy egy kaput próbáltak meg leküzdeni. Bár akadtak még fennakadások, plusz körök, mert épp nem találták a következő kaput,a lelkesedésük és kitartásuk vitte őket előre.
Az első versenynapon általában sokaknak gyűlik meg a baja az idővel, nem volt ez másként Várpalotán sem. Ilyen pörgő egymást támogató húsz perc ritkán adódik, mint a Tom szekciójánál, öt óra körül. Volt, aki legszívesebben az előtte álló csomagtartójára állt volna, hogy a „szülőcsatorna” biztonságában érezhesse magát, ahol záráskor leadhatja a pontozó lapját.
Az este a szokásosnál több helyen dolgoztak a verdán. Az újítások megadták magukat.
Vasárnap reggeli startra minden verda elkészült, újult erővel vágtak neki a sziklás domboldalaknak.
Veress Gabi új csővázasán is sikerült kijavítani a szombatot beárnyékoló gondokat. Kőrösfalvi Zolinak kész megváltás volt, amikor az utolsó pályát is maga mögött tudhatta, hisz egyre kevésbé volt versenyképes a járgány.
Hagyományokkal azért nem szívesen szakítunk, bár az idei első boruló próba nem sikerült talpra állósan a Reninek,de mindenkit biztosított, hogy majd belejön. Kollár Laci másolta a tavalyit, most a felfutós tetejéről dobott egy hátast, Ottling Tamás mint navigátor kívülről nézte az attrakciót. 
A Fortés Balatonközeli brigádja még nem teljes létszámmal érkezett. Laller új motorja megmakacsolta magát, hiányát a pályabíróból átálló Szunyogh – Zsombor - Suzuki trió pótolja.
A Sakálok három párossal vették fel a küzdelmet ,sógi,Berta Józsi,Lézi vezette autókban.
III.Béla második lett, ez nem volt meglepetés számunkra,igazából most forrott össze a gép. Magyar Sziszi új autója is hibátlanul működött, persze már pár trophy benne van a gépben.
Nagy élménnyel gazdagodott a csapat a hétvégén, jó hangulatban búcsúztak egymástól..









