magyaroffroad.hu

Betű méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
címlap 4X4 Triál Így történt Eurotrial konferencia 2009.

Eurotrial konferencia 2009.

E-mail Nyomtatás PDF
  A Magyar Terepjárós Egyesületek Szövetsége meghívást kapott a konferencia szervező Jürgen Wagner Eurotrial elnöktől a január 24.-én szombaton tartott németországi összejövetelre.
Mivel ezeken az évenkénti egyszeri nemzetközi megbeszéléseken kizárólag az eurotriálos nemzetek képviselői vehetnek részt,nagy megtiszteltetésnek tartottuk a szokásoktól eltérő,példátlan meghívást.

Mind e mellett nagy lehetőségnek gondoltuk a magyar triálosok nemzetközi képviseletének  évek óta húzódó problémájának a rendezésére,melyre előzőleg ígéretet kaptunk.
Mint köztudott az immár 6. Nemzeti Triál Bajnokság megrendezésére készülő szövetségünk,hivatalosan nem képviselheti országunkat,versenyzőink érdekeit nemzetközi szinten. Ezt a valamikori triál szakág vezető által  - a hazai eurotrial megalapítása után - alapított ,a szövetség és a bajnokság munkájában részt nem vevő ,Eurotrial Team Hungary Egyesület képviselőjének Eigner Mihálynak a  joga.
Bízva a lehetőségben,reménykedve hogy a nemzetközi versenyek szervezői egyre színvonalasabb rendezvényeikre,a részvevő országok bajnokságaiban legjobban szereplő versenyzőket várják.
Ennek tükrében mi sem lenne természetesebb mint hogy a hazai bajnokság rendezője,ki ismeri a versenyzők tudásszintjét, lenne jogosult a kvalifikálásra.
Ennek a szövetségnek a rendezvény felelőse,versenyeinek aktív  szereplője,ki megfelelően képviseli hazánkat ,legyen az ország  képviselője.
Olyan személy ki naprakészen ismeri a versenyzőkben a rendezvények alkalmával felvetődő kérdéseket,ezáltal hozzá tud szólni a szabályzat tervezett módosításaihoz,nem utolsó sorban minden lehetőséget megragad hogy újra hazánk láthassa vendégül a triálozás legjobbjait egy újabb magyar EB-n.
Mivel hazánk triál bajnokságának szervezését 2005 év végén,Eigner Mihály családi okokra hivatkozással befejezte, abban még versenyzőként sem vesz részt.
Normálisan gondolkodva abszurd helyzetnek tekintettük hogy hazai tevékenységétől függetlenül továbbra is Ő képviseli Magyarországot,annak terepjárósait a nemzetközi rendezvényeken,neki van kizárólagos joga hazai versenyzőt nevezni az EB-re.
Mindenben tévedtünk.
Az eurotrial vezetőit nem érdekli hogy milyen munkát végez hazájában aki az örökös képviselője a nemzetnek!
Nem elírás. ÖRÖKÖS!
Ha esetleg hihetetlen és felfoghatatlan is,a 21. században létezik ilyen.
Megbizonyosodhattunk arról amit eddig is sokszor többen az orrunk alá dörgöltek,amikor próbálkoztunk ezen a lehetetlen helyzeten  - józan paraszti ésszel gondolkodva – változtatni,most megtudtuk.
 Erről a posztról csak kihalni lehet,vagy ha valakit megszáll az ihlet - magába nézve belátja hogy nála esetleg jobban is tudna a magyar terepjárósokért - nem csak pár kiválasztottért - , a hazája nemzetközi megítélésének javításáért dolgozni – és önként LEMOND!
Tudjuk,most sokan fognak ezt azt mondani,még többen gondolni. Többen fogják kifacsarni és félre magyarázni az egészet.
Mégis nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni,hogy nem a szarkeverés,a magyar terepjárózás  és főleg nem a Misi lejáratása útján próbáltuk ezt elérni.
Mint azt a két perces felszólalásunkban is hangsúlyoztuk és kiemeltük.
Köszöntük az eddigi munkásságát,hogy  - bár akkori triál szakág vezetőként feladata is volt,mégis  -  vállalta a sport hazai bevezetését, az  egyedül álló  – jelenlegi helyzet és kilátások  szerint  sokáig -    Magyar Európa bajnokság levezénylését.
Mi nem kértük a jelenlegi képviselő leváltását,csak e képtelen helyzet megoldását kerestünk,melyben lehetőséget kértünk a vezetőktől a M.T.E.Sz. megfelelő szintű nemzetközi képviseletére és a magyar versenyzők közvetlen nevezésére az EB-re.
Mivel ezt az Eurotrial szervezeti szabályzata csak képviselő cserével tudta volna kezelni. Eigner Mihály pedig nem akart ettől a poziciójától megválni.
Felszólalásában elmondta   Ő megfelelő módon képviseli,az információkat rendszeresen átadja,az amúgy is nagyon kevés magyar versenyzőnek. (csak az információkra mellékesen jegyzem meg,hogy ott tudtuk meg,sok különbség van a német és az európai szabályzat közt,amit az EB-n is használnak!!)
Az egyéb megnyilvánulásaira,bár lehetőséget kaptunk nem kívántunk reagálni.
Mint előzetesen is megírtuk a meghívás megköszönésekor Jürgennek.
- Nem sárdobálást szeretnénk,mely lejáratja a magyarokat. Csak megoldást.
Így megőrizve higgadtságunk,és az előzetesen eltervezettek szerint, zárszóként kifejezve csalódottságunk,hogy nemzetközi felelősei semmibe veszik a magyar triálozás jövőjét,köszönve a lehetőséget a felszólalásra lezártuk a témát,mielőtt épp az lett volna amit szerettünk volna elkerülni volna.

Most az ellen drukkerek és bizonyára sokan mások is úgy gondolják –na sikerült beégetni ezt az „ugráló” brigádot.
Mi,mégsem kudarcnak,hanem kimagasló sikernek éljük meg azt amit elértünk.
Azon országok közül  - hisz ez köztudott hogy helyzetünk nem egyedi,sőt egyre több nemzetet érintő probléma - elsőként nekünk Magyaroknak sikerült elérni,hogy ilyen rendezvényre  - az Eurotrial elnökétől személyesen  - meghívást kapjon.
Ezt bizonyítja az első üdvözlő e-mail,melyet nem rég kaptam,egy velünk szimpatizáló országból. Tegnap egy hosszú útnak egyik állomásához érkeztünk. Tanultunk  belőle is,amely tanulságokat felhasználva haladunk tovább az általunk megkezdett úton,másként,máshogy,de töretlenül.
Továbbra is megoldatlan a bajnokság magas szinten felkészült versenyzőinek a szövetség általi nevezése az EB-re,ez a pillanatnyi helyzet.
De senki ne gondolja hogy feladjuk. Mi igen is bízunk a józan ész diadalában mely megteremti a magyarokat megillető érdek képviseletet. Hát ez a lényeg!
Sok minden történt az elmúlt  hónapokban,években.
 Igéretek sora majd semmibe vétele kövezi ezt az utat. Folyamatosan kompromisszumokat tettünk és fogunk is tenni ha az a jövő érdekeit szolgálja,bár egyre nagyobb fenntartással fogadva a „ segítő jobbot”! Továbbiakban talán sikerül nem bedőlni hangzatos ígéreteknek,álságos és átlátszó megvezetéseknek.  Aki eddig is mellettünk állt,az jól tudja miről beszélek. Köszönöm Nekik és bízom további támogatásukban!

De gondolom mindenkit érdekel az a nyolc és fél óra,mely a problémánk felvetését megelőzte.
Tanulságos volt részt venni,még ha megfigyelőként is ezen a rendezvényen.
Kezdődött a Norvég Európa bajnokság értékelésével,mely egyből parázs vitát váltott ki. A csehek képviselője sérelmezte az original és standard kategóriában történt sorozatos bírói tévedéseket.
Majd képeket mutatva demonstrálták  az általuk ezek után csak „csaló”-nak nevezett autók részvételét az EB-n.
Sajnos ebben egy magyar versenyző is kiemelten érintett volt.
Számunkra elszomorító,és sajnálatos, hogy hazánk képviselője az egész rendezvényen egyedül állóan egyszer sem szólt hozzá egyik témához sem,kivétel amikor a két nemzetenkénti szavazáskor megszólították.
Még csak kisérletet sem tett a kékes standard autónk versenyzőjének megvédésére.
A hosszas vita után végül is arra az elhatározásra jutottak hogy a „csaló”autók a nemzeti válogatott
kapitányának felelősége. Viszont ez után sem lesz komolyabb gépátvétel – ami eddig is csak a biztonságtechnikára terjedt ki – aki lát ilyet óvja meg!
Majd a szabályzat került terítékre.
Ennek problémáinak feszegetésében élen járt a svéd képviselő. Majd negyven pontban szólalt fel,a tolatás pontozási rendszerének változtatásától a pro modified kategória autóinak kinézetéig.
Nem megyek bele részletesen minden pontba,hiszen a konferencia hivatalos jegyzőkönyvét napokon belül lefordítva fel tesszük az oldalra,mely minden pontban pontosan állást fog foglalni és részletezi az esetleges változtatásokat is.
Annyit azért előzetesen,hogy a pro modified autók az előírás szerint és az eddigi gyakorlat szerint is versenyezhetnek. Az EB-n valószínűleg külön kategóriában indulnak majd.
Szó volt a standard kategória hátsó tárcsafékre alakításáról,melynek engedélyezését végül leszavazták.
A modified és a standard kategória tűzfaláról és kardán alagútjáról hosszasan vitatkoztak. Végül is előzetesen annyit hogy zártnak kell lennie és a standard nem módosítható.
A tárcsafék mint üzemi fék a difire szerelve nem szabályos. Nálunk még ilyen nincs,mostanában próbálkozott ezzel pár északi autó építő.
A rögzítő féknek pedig egyértelműen mechanikusan kell rögzíteni a kart és ez által a féket minden állapotban.

A 2009-es EB házigazdája Németország.
Ideje kicsit eltolódott az eddig szokásostól. 2009.augusztus 7-9.

A következő években az alábbi országokban lesz az EB.
2010. Svédország
2011. Csehország
2012.Svájc
2013. Olaszország

A meghívót és a további infókat természetesen amint megkapjuk e-mailen feltesszük az oldalra.
Az európai szabályzatból kaptunk egy eredeti példányt. Ennek lefordítása után elemezzük a változásokat a jelenleg általunk használt német szabályzathoz képest.
Mivel az európai szabályzat van érvényben az EB-n,folyamatosan át fogunk térni rá,hogy minél jobban megfelelhessünk a nemzetközi előírásoknak,hogy a versenyzőink ne legyenek hátrányban egy nemzetközi szereplés alkalmával.

Pálfi Zsolt

Módosítás: ( 2009. március 17. kedd, 18:14 )  
mi 078.jpg
 


 

www.puhua.net www.darongshu.cn www.fullwa.com www.poptunnel.com