
Minden versennyel hosszabodik a hazai 4x4 triál történelem,melyben vannak mérföldkövek amikor illik megállni egy pillanatra és visszatekinteni. Egyik ilyen mérföldköve lett kitörölhetetlenül Kereki.
Kereki az a kis falu,mely az Európa szerte híres völgyhíd szomszédságában fekszik,és szerintem,csak pár méteren múlt anno, hogy névadója Kőröshegy lett és nem ez a kedves,csendes pár százas lélekszámú település.
Az idilli környezetben található valamikori homokbánya kimeríthetetlen lehetőséget biztosít a pályaépítőnek,melyet mi más is igazolna ,mint hogy az első hat bajnoki szezonban négyszer adott otthont a Nemzeti Triál Bajnokság futamának.
A falu lakosságának és vezetésének szives látása,a rendezvényünk ,versenyzőink megbecsülése miatt a versenyt évről-évre kiemelkedő izgalommal várjuk.Hagyományosan a második futam,melyre már összeállnak a verdák,bejáródnak az alkatrészek. A versenyzők is belerázódnak a „kagyló ülésekbe”,fejben már könnyebben összerakják - az ekkora már komolyabb kihívást jelentő szekciókban - a számukra ideális nyomvonalat.
Tradicionálisan,Lajos bácsinak - a falu első emberének - köszöntő szavai nyitották meg a rendezvényt. Mindenkinek balesetmentes sikeres versenyzést kivánva indította útjára a mezőnyt,hogy a gyors technikai eligazítás után felbolydult méhkas módjára kirajzva birtokba vegyék a pályákat.
Nem mondhatnánk hogy „lájtos” bemelegítéssel kezdődött a délelőtt. Fajesz megadva a hétvége alaphangját, férfiasan küzdelmesre bökte a kapukat.
Gyűltek is a hibapontok rendre.
Szabó Lali – mondhatni hagyományosan - fennakadt az első pályáján. Valamikori sofőrje és évekig kategória társa Mofly is, hasonlóképp több száz pont előnyt adott az ellenfeleknek. Csak Ő éppen elfektette a vasat,természetes hogy az első kapuban.
- Átesett rajta,így teljesítette!- nyugtázta – a tőle megszokott nyugalommal – Szabi, a szekció főbírója a teljesítményt. Majd nekiállt dokumentálni a pontozó lapon is a történteket.
Ezt látva Csepregi Gyuri próbált más megoldást keresni a kapura,de nem talált. Viszont roppant látványosan oldotta meg a feladatot. 
Erre épp csak egy picit tudott rákontrázni Siebel Tomi – piros,fehér,zöldben pompázó Toyotájával- ki az utóbbi időben már egyre több sikerrel abszolválja nézőcsalogató akcióit, négy kerékre érkezvén.
Elsőként a Kónya-Oross pároshoz látogatott be a technika ördöge.
- Felmentem egy kis púpra,majd érzékeltem hogy „leixeltünk”. Kapcsoltam a zárat. Semmi. Megint próbálkoztam. Megint semmi. Rá kellett jönnöm hogy nincs zár. – ecsetelte a történést Kónya János.
Sajnálatosan így az dobogóért folyó küzdelemből kimaradt,viszont az Original kategória többi résztvevője nagy küzdelmet vívott egészen a kora délutánig. Ekkor borulása miatt fel kellett adni a további versenyt Csom Balázséknak.
Poór Laci majd Takács János is hamar technikai problémákkal küzdöttek.
Mindkettőjük első féltengelye adta fel a harcot.
Nem így a versenyzők.
Takácsék kölcsön féltengellyel tudtak tovább autózni. Laci pedig a hátsó kerék hajtást próbálta maximálisan kihasználni.
Zoli lába rendbe jött,így már újra együtt küzdött a Hajdu testvérpár,a Modiból, ProModiba látogató Fábián testvér párossal,és az idei évet kicsit később kezdő Kőrösfalvi-Zimányi párossal. Így a Pro Modified kategória létszáma is az ígéretes öt autóra bővült. Majd fej fej mellett küzdöttek,amikor a délelőtti utolsó pályáján Zoli,egy nehéz kapu teljesítése közben leesett a homokfal tetejéről. A sok pörgéstől kicsit meg is szédült,így természetes hogy a délutáni első pályát még biztonsági autózással teljesítették,ezzel nagyobb előnyt adva a többieknek.
Bizakodtak a versenyzők – ennél keményebb már nem lehet.. Lehetett. A délutáni és esti pályák igazán felkérdezték a párosokat.
Boros Csaba az utolsó előtti pályáján nézte be az első kaput. Elfogyott a lendület,fennakadt. Ezután már csak a pálya bírók pár „ lóereje” tudta lesegíteni a látszólag aprócska,de ebben a homokban nagyon tréfás buckáról. A baj csőstül jön- tartja a mondás. Ezen a szombaton ez Csabára igazán érvényes volt.
Az utolsó szekcióban olyan szerencsétlenül borult el,hogy fel kellett adnia a további küzdelmet,hisz alig két hét múlva indul a Croatia trophyn. Igy pakolt és gondolom mire hazaért a szerelői szerszámmal a kezükben várták,hogy újjávarázsolják a Jeepet.
Délután négykor kezdődtek a Fun kupások küzdelmei.
Zalahaláp után valószínű hogy sokat gyakoroltak,így a tervezett négy pályán kettős holtverseny alakult ki.
Az ötödik pályának kellett eldöntenie a versenyt. Itt már az originálos pályát kellett abszolválnia a négy autónak. Voltak is látványos két-három kerekezések,melyeket a lelkes rajongó tábor hatalmas ovációval fogadott.
- Valószínű hogy a többség elfáradt.-konstatálta elégedetten Fajesz, az esti buli gyér versenyzői részvételét látván.
Meglepően korán -éjjeli egykor- zárult is a mulatság.
Vasárnap a mindent eldöntő öt szekcióban hatalmas taktikázás kezdődött.
Voltak kik biztosítani szerették volna helyezésüket. Persze ez nem volt oly egyszerű,hisz a többség a javításon törte a fejét.
Zsom-Kocsi-G trió mindjárt az első szekcióban rosszul mérte fel az egyes kapu utáni kijárót. Nem is sikerült időn belül elérniük a kettest.
Vadvári-Vörös párosnak többször gyűlt meg a baja a más kategóriákkal közös kapuval. Többször szerencsétlenül kerültek sorra,borultak is,így Csuriék lassan de biztosan menetelhettek a végső győzelem felé,míg Virágéknak be kellett érni a bronzzal.
Sógi és Szabolcs az eseménytelenséggel szerezte meg az ezüst érmet.
Füzesréti és Krucsó szombaton az egyik szekcióba nem ért be időben. Az így kapott ötszáz hibapont ledolgozása nem kis feladat volt.
Amikor Zoli –életében másodszor- eldőlt,már borítékolható volt hogy kiszállt az elsőségért folyó párharcból,így Mofly,bár Ő is duplázott borulásból,elégedetten zsebelte be a második helyet.
Balász és Lecsó mondhatni pályáról-pályára fejlődve haladt a nap folyamán. Bizonyos hogy pár verseny múlva összekovácsolódnak,összeáll igazán atechnika és komolyabb eredményeket érnek el.
Zsombor,igazán szépen autózott vasárnap. Egy féltengelytörés,majd a várakozás a kölcsön alkatrészre hozta időzavarba. Ez meg is látszott az eredményén.
Varga Jeromos és Bakos Laci végig együtt haladtak a hétvégén. Kinek hol sikerült jobb eredményt elérni. Aztán vasárnap egy rugótörés miatt beszedett pontok,romba döntötték Laci terveit. Jeromosnak sikerült a sokat hibázók között megőrizni nyugalmát és felérni a dobogó második fokára.
Berta Józsi nem az a fajta aki ráül az eredményre.
Bár többen próbálták megakadályozni,mégis a kiváncsiság a szombati eredményeket hirdető tábla elé vonzotta. Az első helyen állt. Ennek tudatától próbálták megóvni,hisz tényleg példa szerű autózást produkált az első tizenegy pályán. Majd a következő szekció kettes kapuja helyett a pályabírót célozva,letért a tervezett útról és idegen kaput érintve 280 hibapontot gyűjtve izgulhatta végig az eredmény hirdetésig hátralévő időt.
A két napi átlagosan jó teljesítmény meghozta élete első triálos győzelmét.
Szabó Lali-Hartung Péter páros,a két fennakadás ellenére is folyamatosan jól teljesített. Egyedüliként a kategóriában,még mindig lehegesztett hátsó híddal első zár nélkül a harmadik helyen végzett,,megelőzve több ,technikailag magasabb szintű autót.
Pro Modified kategóriában vasárnapra csak négyen maradtak.
Hajduék két versennyel a hátuk mögött,kezdenek belejönni. Igaz szabály ismereti hiányosságok miatt begyűjtött sok-sok hibapont miatt, a dobogó még elérhetetlen volt számukra. Bizonyos hogy Zoli a következő versenyig lévő időt kihasználva rendesen áttanulmányozza az írást.
”Nem könnyű Királynak lenni”
Áll a táblán,amit Zsom Lali kapott Kőrösfalvi Zoli barátjától ajándékba.Ezen a hétvégén is érezhető volt mennyire igaz is ez a mondat.
Mindennek ellenére Királyi autózással és taktikával Lajos begyűjtötte az idei első győzelmét.
Zoli új navigátorral,tesójával debütált. Végig versenyben voltak Lajosékkal,végül az ezüst érem jutott.
A kategóriát váltó Fábián testvérpár állhatott a dobogó harmadik fokára.
Több ezer nézőt kicsalogató igazán jó hangulatú hétvége volt,amit még az - egyre kisebb – ismertségnek örvendő valamikori terepjárós, visszataszító, - kívülállókat és Őt nem ismerő versenyzőket – megbotránkoztató,kirívó viselkedése sem tudott elrontani. Foghatnánk megnyilatkozásait az italra is,ha nem ismernénk
De ez egészen más,amit a folyamatosan atrocitált személyek kitűnően kezeltek.
Ha újra azzal a céllal érkezett hogy saját magát és az általa is képviselt Teamet lejárassa. Jelentem. Sikerült!
Még egy elgondolkodtató szokásról kell említést tennünk.
Sajnálatos divattá vált, hogy pár terepjáró tulajdonos ( NEM „terepjárós”),quados,motoros a rendezvényekre rátelepedik. Felrúgják a versenyzőinktől megszokott,és elvárható viselkedési normát,a környezetre, nézőkre tekintet nélkül száguldoznak,”rodeóznak”. Viselkedésükkel rongálják a rendezvényeink,versenyzőink - folyamatosan javuló - megítélését. A látogatóink számára természetes hogy közénk sorolja ezt a terepjárót is,hisz egy terepjáró versenyen,ez teljesen természetes. Az elmúlt években sikerült a helyszín szomszédságában lévő horgásztón pecázgató emberekkel elfogadtatni versenyünket. Figyelmesen és lassan haladtunk el – ha szükséges volt- a tót körül vevő úton.
Ezen a hétvégén is volt ki elvesztette a kontrolt a gázpedál (és más) felett,melyel nagymérvű nem tetszést váltottak ki a nézőkből,horgászokból.
Az ilyen viselkedés ellen csak a versenyzőkkel közösen tudunk,és fogunk is a jövőben határozottabban fellépni.,hogy az önmutogató, mások nyugodt,kellemes szórakozását semmibe vevő száguldozó dorbézolók ne tehessék tönkre rendezvényeink jó hírét.
Amint szokás,az eredmény hirdetésen a falu polgármestere adja át a díjakat a helyezetteknek. Előtte pár szóban méltatta a rendezvény súlyát. Kiemelte a versenyzők felkészültségét,köszönte a rendezők és pályabírók áldozatos munkáját.
Megköszönte Sas Attilának,mint a falu jeles polgárának és mint a rendező G Klub vezetőségi tagjának munkáját. Gratulált házasságához,és bizakodásának adott hangot a falu lakosságának növekedése érdekében.
Köszönjük Kerekinek a vendéglátást. Jövőre újra ugyan itt.
Fotók: www.digitalsport.hu
Eredmények a megfelelő rovatunkban.









