Február végét írtunk mikor késő este kaptam egy sms-t.
„Légy szíves bajnoki futammal kapcsolatban hívj vissza. Fodor Zoltán Karancs Off-road Klub Titkára.
Gyorsan meg is ejtettem a beszélgetést,melyben körvonalazódott egy lehetséges együtt működés,a szövetség és a klub közt, bajnoki futam rendezéséről. A részletekbe menő pontosítást a közelgő bíróképzésre időzítettük. Ott megbeszéltünk minden lényeges dolgot és ekkor került pont a tervezetre.
Következhetett a megvalósítás.
Hosszas előkészületi munkálatok után minden készen állt a versenyzők fogadására.
Szeptember utolsó péntekén már kora délutántól érkeztek a versenyzők a helyszínre. A bázist Karancskeszi kultúrházában alakították ki a helyi rendezők. Amint beléptünk bizonyosságot szereztünk arról,jó helyen járunk. Az ajtóval szemben,egy nagy tévén folyamatosan mentek az elmúlt versenyek eseményeit megörökítő videók.
Hogy minden érdeklődő számára legyen lehetőség az igényének megfelelő szinten versenyezni,a bajnoki futammal együtt került lebonyolításra a XIII.K.O.R.C. trophy is. A közel hatvan nevező mindegyike nevezéskor választhatta ki a számára megfelelő kihívást jelentő kategóriát. Örültem hogy a környék versenyzői közül is jócskán neveztek a köztudomásul nehezebb feladatokat sejtető bajnoki futamba. De az örömbe üröm is vegyült,látva egyes versenyzők elhajlását a kisebb kihívás,a könnyebb siker irányába.
Az első autó este fél kilenckor vágott neki az ismeretlen éjszakának,birtokba venni ha csak egy kis időre is a Karancs dombjait.
Pár kilométer megtétele után meg is érkeztek a speciál szakaszokhoz. Itt mindkét futamra nevezőnek ugyan azt a feladatot kellett abszolválni. Természetesen az érvényben lévő szabályzatok szerint. Még a bírálatokat is más-más bírók végezték,nehogy baki csússzon az értékelésbe a szabályzat különbözőségeiből fakadóan.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyon gördülékenyen folytak az események. Ugyan ez nem mondható el a bajnoki futam résztvevőinek speciálon belüli haladásáról. A nagyon szűkre szalagozott nyomvonal, igazán feladta a leckét a fiuknak. Ugye a bajnokságban nem lehet kézzel érinteni, a nézőknek emelgetni a szalagot,sem a navigátornak tolni húzni,esetleg ráállni és így tartani keréken az autót. Büszke voltam a versenyzőinkre,hogy a nem megszokott módon kijelölt feladatot, a szabályzat maradéktalan betartása mellett,kitünőre teljesítették. Ezzel is bizonyították tudásukat,feladat megoldó képességeiket. Sajnos voltak kiket már ez idő tájt utolért a technika ördöge. Akadt kinek sikerült kisebb idő igénybe vételével megjavítani a verdát. De volt aki kötélvégen fejezte be a futamot.
Pedig a környék hírhedt vendég marasztaló agyag lelőhelyét,mint Teljesítmény Kontroll Pontot az itiner vége felé érintették -volt ki ablak magasságig- a versenyzők. Itt vizsgáztak igazán a versenyautók felkészültségből,a versenyzők,de főleg a navigátorok küzdeni akarásból. De mindenkinél jobban izzadtak,izzottak,a csörlők. Pár darab ki is lehelte végleg az áramköreit ,ezzel igazán feladva a leckét másnapra.
Szombaton kora reggel ébredt a csapat. Többen dolgoztak az éjszakai zűrök elhárításán,a csörlő,difizár,defekt javításával. Persze olyan is akadt kit telefonon kellett felébreszteni a társaknak annyira belemelegedett az alvásba. Őneki biztos semmi technikai hibája nem adódott. Addig.
Szombatra sikerült a szomszéd falu határában,egy tízen éve a helyi off-roadosok által - engedéllyel - rendszeresen használt bányában, kialakítani a speciál centrumot. Ez nem valami ördöngősség,hisz nem takar mást,mint egy megfelelő méretű és adottságú helyszínen egymás mellett kialakított speciálok összességét.
Így a trophy szakág is lehetővé teszi az események és a kiélezett küzdelem nyomon követését,nézői számára,egész napos programot biztosítani.
Ennél ideálisabbat mint ez a helyszín még elképzelni is nehéz. A bánya legalább kétszer ennyi szakasz kijelölését teszi lehetővé,mint amire szükség volt. Víz,szikla,homok,kisebb és nagyobb dombok,mindezt az erdős részek teszik változatossá. Ami a fő erénye,hogy aszfalt úton elérhető az érdeklődőknek.
Az első körben nagyobb táv megtétele után érkeztek a versenyzők,az első spec teljesítésére. Bíróink sem tétlenkedtek addig. A lehetőségeket kihasználva most már mindenki saját igényeinek megfelelő feladatot alakított ki. Többen állították nézőink közül - kik már a pálya építést is szép számmal nyomon követtét - hogy lehetetlenség a kijelölt pályát teljesíteni. Talán helikopterrel – mondták.
Megérkezett az első,majd sorban a többi versenyző is. Szemrevételezték a feladatot,megtanakodták az ideális teljesítés taktikáját majd beálltak a starthoz,jelezve indulási szándékukat. Kisebb nagyobb nehézség árán,de minden egyes versenyző páros sikerrel teljesítette a feladatot. Többen csörlő igénybevétele nélkül,ami igazán kiváltotta a nézők elismerését. Hamar elhalkultak a kétkedő hangok,átadva helyét az elismerés morajlásának. Miután végeztek a speccel újra nekivágtak a kilométerek teljesítésének a versenyzők.
Most nappal látszódott igazán milyen csodálatos vidéken vezet útjuk. Persze sok idő nem adódik ilyen természeti körülmények közt a táj nézésére. Majd minden méteren - igazi off-roados számára oly kellemes - nehézség vár leküzdésre.
Kora délután,a kellemes őszies melegben még egy utolsó feladat várt mindenkire a bányában. Ha lehet fokozni - pedig miért ne lehetne - akkor még nagyobb kihívást jelentő „kapuk” várták hogy leküzdjék őket,a nézők elmaradhatatlan csodálata mellett.
A versenyzők,miután végeztek a speciálban, leadták menetlevelüket,majd a legrövidebb úton a depóba érkeztek hogy jól megérdemelt est-ebédjüket elfogyasszák.
Miután mindenki összepakolt,felkészülve az indulásra,kisebb csoportokba verődve elemezték az elmúlt órák történéseit.
Az eredményhirdetés jó hangulatban zajlott. Minden résztvevő átvette megérdemelt jutalmát,majd lassan búcsúzkodni kezdett a társaság hogy haza felé fordítsa a kormányt.
Ez a verseny jó példája volt annak hogyan lehet,egymás szokásainak és szabályzatának tiszteletben tartásával,létrehozni egy olyan rendezvényt,melyben egy cél valósul meg. Ami nem is lehet más,mint a versenyzők maximális kiszolgálása hogy mindenki jó szájízzel távozhasson.









